“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Sikeresen zárult a Cipősdoboz Akció

Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. január 03., péntek 10:10

Ezzel az idei adományok mértéke 25%-al nőtt a tavalyihoz képest – az ajándék összértéke 120 millió forint, emellett pedig tízmillió forintnyi támogatás érkezett a 1355-ös telefonos cipősdoboz adományvonalra is. A Shopline közreműködésével ezer online vásárlású cipősdoboz ajándékot adományoztak. Az akció záróeseményére december 22-én a Papp László Budapest Sportarénában került sor tízezer ember előtt.

Az idén jubileumi, vagyis tizedik alkalommal megszervezett akcióhoz számtalan iskola, cég, baráti közösség és magánember csatlakozott, így sok hazai nagycsaládban, szegény sorsú közösségek köreiben és Böjte Csaba erdélyi gyerekotthonaiban is örülhettek a karácsonyi ajándékoknak.

Sok látogatót fogadott a Deák téren felállított Cipősdoboz Vár, ahol személyesen a Doboztündér vette át az ajándékot. Itt működött Magyarország legkisebb temploma, a Kétszemélyes Katedrális is, ahol személyre szóló karácsonyi üzenetet kaphattak a látogatók lelkészektől és közéleti személyiségektől.

Szenczy Sándor, a Szeretetszolgálat elnöke elmondta: idén az emberek szívesen, sokat és jó minőségben dobozoltak, ugyanakkor nőtt az igény is az ajándékok iránt a rászorulók körében. A Baptista Szeretetszolgálat az adományozóknak köszönhetően idén karácsonykor negyvenötezer rászorulón tudott segíteni, összesen százötven millió forint értékben.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére