Szép ünnep lett a (L)átható Szeretet programjának idei első állomása
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. december 08., péntek 13:42
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat idén ismét útjára indította a látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdoboz ajándékot készíthessenek.
A program első állomásaként december 7-én, csütörtökön a budapesti Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolájában a segélyszervezet munkatársai a jószívű adományozók segítségével mintegy 150 gyermeket tudtak megajándékozni. Az eseményen Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója köszöntötte a gyermekeket, majd Pintér Béla gospel énekes néhány dalát hallgathatták meg a kedves ünnepség résztvevői. Az ajándékok és a szívet melengető zene mellett, a Cipősdoboz Tündér csörgőkkel ellátott, puha tapintású téli ruhája aratta a legnagyobb sikert, amit meg is érinthettek a gyerekek. Az osztásban segítettek Develery Kft. és a FrieslandCampina Service Center EMEA Kft. munkatársai is. A (L)átható Szeretet programjának következő, második állomása december 21-én Debrecenben lesz, ezért a Cipősdoboz Akció csapata továbbra is várja az ajándékkal teli dobozokat, hogy még több gyermek arcára sikerüljön boldog mosolyt varázsolni!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

BELSŐ MENÜPONTOK
