Szeretet Koncert két kárpátaljai gyermekotthon háborús árváiért
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2022. május 13., péntek 18:08
Budapest - Nyolc segélyszervezet a magyar zenei élet legnevesebb előadóit kérte fel arra, hogy egy közös jótékonysági koncert keretében művészetükkel hitet tegyenek a béke és a szeretet mellett.
A Szeretet Koncerten május 22-én 19 órától a Danubia Zenekar kíséretével Herczku Ágnes, Miklósa Erika, Rost Andrea, Bogányi Gergely, Bródy János, Dés László, Lovasi András, Nikola Parov, Pál István Szalonna, Szakcsi Lakatos Béla, valamint Magyarországon tanuló ifjú orosz és ukrán zeneművészek lépnek fel a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert teljes jegybevételét a szervezők a Kárpátalján található ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a szolyvai gyermekotthon fejlesztésének támogatására fordítják, olyan részlegek kialakítására, melyek a háború által traumatizált, szüleiket elvesztő gyermekeknek nyújtanak majd új otthont. Az esemény az adománygyűjtés mellett egyben köszönetnyilvánítás is az önkénteseknek és támogatóknak az ukrajnai menekültek ellátásában végzett munkájukért.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.

BELSŐ MENÜPONTOK
