“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Szeretettel szolgálni: otthont avattunk Gyömörén

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2022. november 29., kedd 20:32

 

Új ingatlanba költözött Gyömörén a fogyatékos személyek nappali ellátását végző intézmény: az ünnepélyes avatás november 29-én, kedden délután történt meg.

A Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ hat évvel ezelőtt nyitotta meg a Miháldy Borbála Tábita Gyömörei Telephelyet, ahol az eltelt évek alatt a szakemberek fogyatékos személyek nappali ellátását végezték. Idén azonban költözniük kellett, mivel a korábbi ingatlan az önkormányzattól más funkciót kapott. A segélyszervezet a Vörösmarty utcában talált új otthont a szolgáltatás részére: a vásárlásra és a felújításra eddig mintegy 50 millió forintot költöttek.

Az ünnepélyes avatáson november 29-én, kedden megjelent és az ellátottak rövid műsorát követően köszöntőt mondott Nagy Beáta, Gyömöre polgármestere, Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatója, Hári Tibor, a segélyszervezet ügyvezető főigazgatója és Dr. Heidl Beáta, a Tábita Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője. Egyebek mellett elhangzott: jelenleg minden nap 12-15 ellátott veszi igénybe a családias otthon szolgáltatásait, vesz részt a foglalkozásokon, de számuk esetenként olyanokkal is kibővül, akik alkalmi jelleggel érkeznek. Az intézmény nem csupán a fogyatékos személyek ellátását végzi, rászoruló családokat is támogat: legutóbb például a szervezet munkatársai részt vettek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület gyűjtési akciójában. Mivel az otthon a környező településekről is fogadhat ellátottakat, az ünnepségre eljött Németh László, a téti járási hivatal hivatalvezetője, Horváth Gyula győrszemerei, valamint Bolla Gyula szerecsenyi polgármester is. A baptisták egyébként hosszú évek óta részt vesznek a térség rászorulóinak ellátásában: a környező településeken bölcsődéket, nappali otthonokat működtetnek, valamint naponta több száz rászorulóról gondoskodnak a házi segítségnyújtás hálózatán keresztül.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak

Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Lap tetejére