X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Szeretetteljes közönség a zene és az idősek világnapján

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. október 03., hétfő 16:21

 

Mintegy száz érdeklődő foglalt helyet a padsorokban, a legtöbben fővárosi gyülekezetekből, mások Vácról, Szentendréről, Dunaharasztiból érkeztek, de sokan egyszerűen csak zenerajongók voltak. Akadt például olyan is a hallgatóság között, aki zenekritikusként, rádiósként figyelt fel a rendezvényre és különlegesnek találta a két világnap egy esemény keretein belül való megünneplését.  

Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkárának személyes hangú köszöntője után a kórus és a kvintett zenei szolgálata következett, amelyet nagy szeretettel és egyre bátorodó, lelkes tapssal fogadott a közönség. A zenei programot követően Tapolyai Emőke kitűnő és elgondolkodtató előadását hallgathatták meg az idős emberek a reményről. (Az előadó Lucadot idézve azt vallja, a remény egy őrületes függőség Istentől.) Nemcsak a meghívott vendégek, de a közreműködők, azaz a kórus és a fúvósötös tagjai is figyelemmel, „nyitott” szívvel követték a pszichológusnő gondolatait. Az előadást követően kérdéseket lehetett feltenni, és többen éltek ezzel a lehetőséggel, illetve megosztották másokkal saját élményeiket, tapasztalataikat.

A rendezvény végén a szervezők mindenkit egy kis csomaggal ajándékoztak meg. Ezek jelentős részét a Baptista Szeretetszolgálat intézményeiben – a debreceni Boldogkertben és a pécsi ÉFESZI-ben – készítették a gondozottak, egyebeket magánadományokból kapott a szervezet.

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Idén is útra kelt a Mikulástroli

Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Lap tetejére