A vajdaságba is eljutott a segítség: maszkot és fertőtlenítőszert vittünk
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. november 21., vasárnap 10:38
Több ezer egészségügyi maszkot és nagy mennyiségű fertőtlenítőszert szállított november 19-én, pénteken a határmenti Bácsalmásra a Baptista Szeretetszolgálat, segítve a határon túli magyarság járvány elleni védekezését.
A segélyszervezet ezt a munkát is a bácskossuthfalvi Baptista Missziós Központtal való hagyományos együttműködésben valósítja meg. Nyúl Zoltán lelkipásztor, misszióvezető elmondta: a segítséget elsősorban iskolák, gyülekezetek, orvosi rendelők kapják, olyan helyek, ahol „az állam nem biztosít, de kötelez”. A lelkész véleménye az, hogy túl régóta tart a rendkívüli állapot, hogy az érzéketlenül hagyna bárkit is, hiszen hol kisebb, hol nagyobb szigorúsággal szabályozzák a közösségi élet minden formáját. A maguk részéről mindent megtesznek, hogy segítsenek a rászorulókon, s ez a munka egyre nehezebb, hiszen a munkaképes lakosság nagy része kivándorolt és sok idős magára maradt. Kifejezetten növekedett a szegénység, és a lelki terhek hordozásának súlya.
A vajdasági magyar baptista misszió gyógyszert, élelmiszert, ruhát, tüzelőt igyekszik eljuttatni azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, s e célokért ismét olyan programokat működtet, mint a kilencvenes években. „Mintha felénk megállt volna az idő. Isten kegyelmes hozzánk, egy éve működik minden szombaton az ebédosztási program hetven személy részére, noha mi harmadannyian sem vagyunk. Az advent idején mi is készítjük és gyűjtjük a cipősdoboznyi ajándékokat, munkánk fedezetét hitből kapjuk minden alkalommal”, összegzett Nyúl Zoltán.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!
Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.
Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!
Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!
Az együttműködés lehetőségeit térképezték fel a szakemberek
Csíkszereda - A Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Dr. Szilágyi Béla munkatársaival Erdélybe látogatott, hogy megalapozza egy lehetséges hosszútávú humanitárius, szakmai, továbbképzési együttműködés lehetőségét.

BELSŐ MENÜPONTOK
