“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Észak-Karolinában segítenek a baptisták

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. október 12., szerda 12:22

 

Pat McCrory, az állam kormányzója hangsúlyozta, hogy „senki ne próbáljon meg a lakosság közül harcolni a vízzel! Nem akarunk még több emberéletet kockára tenni. A szakemberek folyamatosan végzik a menekítést, illetve ahol lehet, a helyreállítást!”

Az árvízi mentésben részt vállaló magyarok vezetője, Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója elmondta: „Teljesen természetes, hogy a tréningre érkező munkatársaimmal együtt nem a gyakorlást kezdtük meg, hanem segíteni mentünk a Rescue24 helyszínen lévő mentőcsónakjával.” Üdvözölte, hogy a Baptista Szeretetszolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között évek óta fennálló megállapodás alapján Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes is részt vesz a tengerentúli továbbképzésben, mentésben. Eközben a Baptista Szeretetszolgálat washingtoni székhelyű új szervezete, a Baptist Respond24 megkezdte két konténernyi humanitárius segély Haitiba küldésének szervezését.

A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést indított Haiti megsegítéséért (ahol a magyar segélyszervezet évek óta gyermekközpontot működtet) a 1355-ös adományvonal hívásával (250 ft/hívás) és „hurrikán” közleménnyel az alábbi számlaszámon:   KDB BANK: 13555555 - 55555555 - 55555555.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!

Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.

Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!

Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!

Az együttműködés lehetőségeit térképezték fel a szakemberek

Csíkszereda - A Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Dr. Szilágyi Béla munkatársaival Erdélybe látogatott, hogy megalapozza egy lehetséges hosszútávú humanitárius, szakmai, továbbképzési együttműködés lehetőségét.

Lap tetejére