“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2024. augusztus 02., péntek 12:37

 

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség úgynevezett nemzetközi humanitárius akció és fejlesztési tanfolyama egy olyan háromnapos intenzív felkészítés, amelynek során a tucatnál is több afrikai ország közel nyolcvan hallgatója elsősorban a válságok kezeléséről, a természeti katasztrófák és háborúk világáról, a túlélők azonnali és hosszú távú támogatásáról kapott felkészítést a magyar és amerikai szakemberektől. A résztvevők egyebek mellett megvizsgálták az egyházak emberbaráti tevékenységének fejlődését, válaszokat kaphattak arra, miként reagáljanak a számtalan válságra, amelyeket a természeti és ember okozta katasztrófák jelentős növekedése okoz Afrikában. Előadásokon, csoportmunkákon, vitákon való részvétellel, esettanulmányok elkészítésével a hallgatók – elsősorban az afrikai kontinens karitatív segélyezését érintő összefüggésekben – ismerhették meg a humanitárius segítségnyújtás és fejlesztés különböző aspektusait, beleértve a katasztrófareagálást, a projektmenedzsmentet és a végrehajtást, a nemzetközi elszámoltathatósági szabványokat, a fenntartható fejlődési célokat, a környezeti és mezőgazdasági folyamatokat.
A képzés résztvevői egyetemi kreditet és bizonyítványt szereztek.
 
 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Helyi és amerikai partnerekkel napok óta Nepál katasztrófa sújtotta térségében dolgozik a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak a 2015-ös nepáli földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.

Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata

Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.

Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!

Lap tetejére