Készenlétben a baptista mentőcsapat
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. október 07., péntek 13:52
A Matthew hurrikán október 7-én, péntekig a legnagyobb pusztítást Haitin végezte, ahol a vihar egész térségeket szakított el egymástól vagy zárt körbe vízzel. A halálos áldozatok száma eddig meghaladta a háromszázat. A Baptista Szeretetszolgálat a 2010-es pusztító földrengés óta jelen van az országban, mentőcsapatának tevékenysége után helyi és nemzetközi partnerségben épített egy gyermekközpontot, ahol van óvoda, iskola, árvaház és szakképzés, valamint létrehoztak egy helyi egységet is, amely mozgássérült gyerekekkel foglalkozik. A segélyszervezet legutóbbi információi szerint a gressieri magyar gyermekközpontban mindenki biztonságban van, az épületet nagyobb kár nem érte. Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója elmondta: a helyzetet súlyosbítja, hogy az ország még ki sem heverte egészen a korábbi nagy földrengés okozta károkat, ezért a hurrikán pusztítása után ismét élelmiszerhiány van, sokan váltak hajléktalanná, így nagy szükség van a segélyekre, a segítségre. A Baptista Szeretetszolgálat készenlétbe helyezte Rescue24 elnevezésű nemzetközi mentőcsapatát és egészségügyi csoportját.
A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést indít a világ egyik legszegényebb országában, Haitin pusztító hurrikán áldozatainak megsegítéséért az alábbi számlaszámon:
KDB BANK:13555555 - 55555555 - 55555555. (A közlemény rovatba írják rá: "hurrikán".)
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.