“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Nemzetközi program, második fordulóban

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. július 26., kedd 13:55

 

Az elmúlt év decemberében Brüsszelben tartották meg az első megbeszélését annak a 2017. szeptember 31-ig tartó pályázati programnak, amelynek partnereivel résztvevője a Baptista Szeretetszolgálat is. Baczkó Zsuzsanna, a segélyszervezet nemzetközi osztályának munkatársa elmondta: a munka elsősorban az önkéntességre helyezi a hangsúlyt, a cél az, hogy az adott civil szervezet minél jobban fel legyen készülve az önkéntesek toborzására, képzésére, a harmadik világban történő eredményes feladatvállalásra. Ezt egy minősítés megszerzésének lehetőségével alapozza meg a program, így nyújtva módot az abban résztvevő szervezeteknek arra, hogy önkénteseiket jól felkészítve a legszegényebb országokba küldhessék.  A pályázatot konzorciumban hajtja végre partnereivel a magyar segélyszervezet. A tavalyi brüsszeli megbeszélést nemrégiben egy második tanácskozás követte az olaszországi Bolognában, ahol az angol Volontereurope, a spanyol Allianza por la Solidaridad és a Baptista Szeretetszolgálat küldöttei kidolgozták a továbblépés lehetőségeit.  A konzorciumi tagszervezetek munkatársai tizenhat olyan civil szervezetet választottak ki, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy megszerezzék az önkéntesek minőségi tevékenységét garantáló európai uniós minősítést.  

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében

Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.

Újabb szállítmány érkezett Székelyföldre, az együttműködés folytatódik

A Baptista Szeretetszolgálat a közelmúltban hosszútávú együttműködés lehetőségét alapozta meg Székelyföldön. Ennek jegyében újabb jelentős értékű, új ruhákból álló adomány érkezett logisztikai központunkból Csíksomlyóra a Caritashoz, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közeli gyermekotthonaiba.

Világbajnoki ötödik lett a Baptista Szeretetszolgálat robotikás csapata!

Incheon - Véget ért a RoboCup2026 világbajnokság, amelynek Rescue Maze kategóriájában robotika csapatunk ötödik helyezést ért el!

Lap tetejére