Kétezerötszáz kisgyerek iskolakezdését segítenénk: kezdődik a kampány!
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2024. augusztus 08., csütörtök 16:27
Idén is megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. A kampány augusztus 9-én, pénteken kezdődik és szeptember 6-ig tart. A segélyszervezet munkatársai és önkéntesei az elmúlt évben kétezerötszáz csomagot osztottak ki az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, elsősorban az ország legszegényebb vidékein, jellemzően Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj- Zemplén vármegyékben és Baranyában. A korábbi évekhez hasonlóan a baptista tanszergyűjtést Béres Alexandra, a Súlykontroll program kidolgozója és vezetője jószolgálati nagykövetként támogatja.
Bizonyos élethelyzetekben komoly terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is él. Ezen igyekszik könnyíteni a Baptista Szeretetszolgálat évről-évre a Sulipakk kampánnyal.
– Partnereink és adományozóink segítségével az elmúlt esztendőben kétezerötszáz Sulipakkot sikerült összeállítanunk, ez pedig azt jelenti, hogy ennyi rászoruló családnak tudtunk segíteni, ennyi kisgyereknek sikerült mosolyt csalni az arcára az új tanév kezdetén – mondta Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Fantasztikus ilyenkor látni, hogy a kislányok és kisfiúk mennyire tudnak örülni egy-egy ceruzakészletnek, új tolltartónak, tornazsáknak. Segélyszervezetünk egész éven át igyekszik segítséget nyújtani a rászoruló családoknak ruhaneművel és tartós élelmiszerrel, az idén megújult Sulipakk kampányhoz pedig remélhetően minél többen csatlakoznak majd. Egyebek mellett füzeteket, tolltartót, ragasztót, gyurmát, kulacsot, tornazsákot, iskolatáskát várunk, hogy ezzel is megkönnyítsük a nehéz helyzetben élő gyermekek tanévkezdését és hozzájáruljunk tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, ahhoz, hogy reményteljes jövő várjon rájuk.
A segélyszervezet a kampány hatékonyságának érdekében megújult külsővel honlapot indított, a www.sulidoboz.hu oldalon online módon, egy-egy tanévkezdéshez szükséges csomag megvásárlásával támogathatók a rászoruló kisiskolások. Könnyen összeállítható a sulidoboz: ehhez csupán ki kell választani, hogy milyen összegben, alsós vagy felsős lánynak, fiúnak szánja az adományozó az ajándékot.
– A tanévkezdés komoly nehézségek elé állítja a mélyszegénységben élő magyar családokat, ezért fontos, hogy minél több kisgyermek iskoláztatását tudjuk segíteni a tanszer adományokkal – mondta Béres Alexandra. – Minden támogatásért nagyon-nagyon hálásak vagyunk! Most is szemünk előtt lebeg a kihívás, mivel a közelgő beiskolázás sokezer családnál okoz leküzdhetetlennek látszó gondot, de a szükségben élők, anyagibajba jutottak számíthatnak ránk. Egy tanszer adománnyal is lehet velük tudatni, hogy sokan gondolnak rájuk és nem maradtak egyedül!
Augusztus 9-én, péntektől szeptember 6-ig munkaidőben a Baptista Szeretetszolgálat fővárosi központjában, a Hungária körút 69-es szám alatt, a segélyszervezet pákozdi logisztikai központjában, valamint augusztus 30-án és 31-én a budapesti Nyugati téren kialakított gyűjtőponton is várják az iskolakezdést segítő adományokat. Jó állapotú, újszerű tanszereket is fogadnak a munkatársak, akik azt kérik: mindenki olyan minőségű adománnyal segítsen, amilyennek saját gyermeke is örülne az iskolakezdésre készülődve.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”
Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.
November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját
Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.
Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról
Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.