Rövidesen beköltözhetnek a lakók baracsi új intézményünkbe
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2025. október 01., szerda 09:52
Másfél évvel ezelőtt határozták el Baracson, hogy idősek számára létesítenek otthont, így bővítenék a szociális ellátás körét a Fejér vármegyei településen. A munka jól halad, legutóbb már az első bútorok is megérkeztek az egyre csak szépülő Széchenyi utcai épületbe.
A Baptista Szeretetszolgálat Fejér három településén (Seregélyesen, Sárosdon és Velencén) fenntartója oktatási intézményeknek, iskoláknak és óvodáknak, szociális intézményei pedig ugyancsak fontos feladatokat látnak el több helyszínen (Székesfehérváron, Seregélyes-Szőlőhegyen), valamint a segélyszervezet a logisztikai központját is a vármegyében (Pákozdon) üzemelteti. Jelenleg egy újabb fejlesztést hajt végre az éppen idén harminc éves humanitárius szervezet intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ. Baracson a régi óvoda épületét kellett az elképzelésekhez alakítani, felújítani, bővíteni.
A fenntartó célja az, hogy mielőtt végleg birtokba vehetővé válik az új idősek otthona, a lehető legjobb módon kialakítva már minden a beköltöző idős emberek ellátását és biztonságát szolgálja. Szerencsére az elmúlt enyhe télen jól tudtak haladni a munkálatokkal, amit azóta sem akadályozott semmilyen komolyabb probléma. Elkészült a födém és a tető, valamint a már meglévő épülethez való hozzáépítés, végeztek a belső munkálatok legtöbbjével. Miközben már jól halad az udvar – a kerítés, a járófelületek – kialakítása, minap megérkeztek és a helyükre kerültek az első berendezési tárgyak is. Az engedélyeztetési, hatósági eljárások lezártával várhatóan már idén beköltözhetnek az idős, új lakók – az igény nagyságát jól mutatja, hogy a jelenlegi negyvennél akár kétszer több férőhelyre is bőven volna jelentkező.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

NoPlanetB: Elstartolt a Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt
A DUE Médiahálózat és a Baptista Szeretetszolgálat közös klímavédelmi játékának célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatóságra és a klímaváltozás hatásaira, miközben segít megérteni, milyen hatással van az emberi tevékenység bolygónkra.

„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”
Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.

November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját
Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.