“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Sopronért Emlékérmet vehetett át Gálné Kapás Márta

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2023. március 08., szerda 11:36

 

Példaértékű karitatív munkája elismeréseként Sopronért Emlékéremmel tüntették ki a soproni Baptista Pontot éveken át üzemeltető Gálné Kapás Mártát.

 

Farkas Ciprián polgármester a város nevében megköszönte azt az áldozatos karitatív munkát, amit Gálné Kapás Márta hosszú éveken át a rászorulókért végzett. Mint mondta, ezt a díjat december 14-én, a hűség napi ünnepi közgyűlésen szokták átadni, ez alól azért tettek kivételt, mert Márta most köszönt el az aktív segítő munkától.

– Az önkormányzat gazdasági bizottságának az elnökétől, Tóth Évától kaptam egy üzenetet, amiben gratulált a kitüntetéshez. Először nem is akartam elhinni, mert a díjak átadását mindig valamilyen alkalomhoz kötik, de megerősítette, hogy az önkormányzat február 23-i ülésén Sopronért Emlékérmet adományozott nekem. Nagyon örültem és meghatódtam – elevenítette fel az örömhírt Márta, aki azért kapta a díjat, mert az a jószolgálati munka, amit ő és az általa képviselt szervezet végez, érték a város számára.

Gálné Kapás Márta a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezését folytatva nyolc évig működtette a Várkerület 43. alatti Baptista Pontot. Munkatársaival a rászorulók megsegítésére  adományokat fogadtak el és osztottak szét helyben, valamint továbbítottak az ország különböző helyeire. Eközben üzemeltették a kis boltot is. 

– Ezt a munkát a férjem, János nélkül nem tudtam volna végezni, ez kettőnk szolgálata volt. Az évek során rengeteg árut, több tonnányi élelmet és más adományt kellett megmozgatni, egyik helyről a másikra szállítani, szétosztani a rászorulók között. Ettől a napi munkától köszöntünk most el, bíztuk másra a várkerületi bolt üzemeltetését, de továbbra is maradunk a szolgálat irányítói és felügyelői. Nagy öröm számomra, hogy a várostól is kapunk támogatást a szükségben lévők megsegítésére. Ebből karácsony előtt például ajándékcsomagot osztottunk szét a gondozott családjaink között, vagy tüzelőt vásároltunk annak, akinek nem volt mivel fűtenie. Ezekért valamennyien nagyon hálásak voltak.

 

Forrás: Kisalföld

Fotók: Griechisch Tamás

Lap tetejére