A szenvedélybetegség - addikció

Az addikció (függőség) egy olyan viszonyt - ragaszkodás - jelöl valamely szerhez, vagy cselekvéshez, amelynek kóros formáját, megnyilvánulását hívjuk szenvedélybetegségnek. A szenvedélybetegséget az állandósuló vágyakozás, sóvárgás, kényszeresség jellemzi, amely minden körülmények között igyekszik fenntartani a kapcsolatát a függőség tárgyával még akkor is, amikor ez az egyénre és környezetére nézve is súlyos károkat okoz.

 

Alapvetően két fajta addikciót különíthetünk el:

- kémiai szerfüggőség (nikotin, alkohol, és egyéb pszichoaktív, tudatmódosító szerek)

- viselkedés addikciók, vagyis valamely viselkedési mintázat kényszeres követése

 

Az addikció hátterében minden esetben megfigyelhető egy olyan biológiai esemény is, amely az endogén-endorfin rendszerrel áll kapcsolatban (dopamin, endorfin, szerotonin). A köznapi nyelvben ezeket hívjuk boldogsághormonoknak. És valóban, ez a rendszer felelős azért, hogy boldognak érezzük magunkat. Amikor kémiai szerek kerülnek a szervezetbe, ezek általában nagyon hasonlóak az endorfin rendszer vegyületeihez, így kapcsolódnak az agy megfelelő receptoraihoz. A viselkedés addikció esetében pedig maga a cselekvés sor az, amely kiváltja ezeknek a hormonoknak a termelődését. Ami a függőséget egy ördögi körben tartja, az pont ez a rendszer. Szervezetünk ugyanis nem csak termeli a boldogsághormonokat, ezzel is védve, jutalmazva, motiválva biológiai lényünket, de felelős azért is, hogy ez a rendszer mindig egyensúlyban maradjon. Amikor az addikció megélése nyomán kívülről a szervezetbe kerülő szer, vagy a cselekvés során felturbózott hormonszint megemeli a rendszert, az igyekszik visszaállni az egyensúlyi állapotba, vagyis az endorfin termelés a szintemelkedés következtében leesik. A szervezet egyensúlyi állapotra való törekvése következtében, amely egyfajta ellenhatás, egyre nagyobb mennyiségű bevitelre, illetve egyre intenzívebb és gyakoribb cselekvésre van szükség ahhoz, hogy újra elérje a függő személy a “high” állapotot. Ezt hívják toleranciának, és amelynek kialakulása is erősíti azt a folyamatot, amely a függő személyt egy ördögi körben, egyfajta állandó mókuskerékben tartja, mialatt fokozatosan szűnnek meg személyes erőforrásaik, és így ez a folyamat hosszabb távon pedig a mentális és egészségügyi leépüléshez, elmagányosodáshoz, kriminalizálódáshoz, hajléktalansághoz vezet.

A Baptista Szeretetszolgálat az ezredfordulón már 4 éve működött, és a 96-ban elindult segélyprogramjai - amely egy idős hölgy 5000 Ft-os adományával kezdődött - akkor már nemzetközivé váló segélyprogramokká nőttek. Külföldön ott járt a háborús Koszovóban, a földrengés sújtotta Indiában, és világviszonylatban is elsőként adományaival eljutott Észak-Koreába is. Elnökünk, Szenczy Sándor karizmatikus személye szó szerint nem ismert határokat, így az általa vezetett Szeretetszolgálat is eljuthatott étel, gyógyszer és ruha adományaival, szakmai segítségnyújtásával a világ szinte bármely pontjára, ahol bajbajutott embereken tudott segíteni. Ekkor merült fel az igény arra, hogy figyelmét mindezen nagyívű segélyakciók mellett határainkon belülre is fordítsa, hogy a segítség itthon is közel legyen.

Magyarországon ekkorra vált a hajléktalanság komoly társadalmi problémává, hiszen a rendszerváltás, és az azt követő gazdasági és munkaerőpiaci változások egy évtizede alatt “kitermelt” kárvallottjai, az akkorra már társadalmi rétegként leírható hajléktalanság kikerülhetetlenül jelen volt főként a Főváros utcáin, közterületein. Ezen rétegen belül is kialakult egy olyan halmozottan hátrányos réteg, akik külső szociális problémáikkal együtt egy komoly belső problémával is küzdöttek, és amely belső probléma csak hatványozta bajaikat: a szenvedélybetegség. Legyen szó akár a hajléktalan intravénás kábítószer használókról, vagy “csak” a túlélés okán, az embertelen körülmények elviselése miatt ivó hajléktalan idős betegekről, ezzel a célcsoporttal nem sokat tudott kezdeni az ellátórendszer. Főként azért sem, mert ez a réteg alapvetően rejtőzködő életformát élő, a társadalomból kiábrándult, bizalmatlan emberekből állt leginkább.

Ezért jött tehát létre a Szeretetszolgálaton belül az Utcafront részleg 2001-ben azzal a céllal, hogy Budapest területén, a hajléktalanságon belül is hátrányosabb helyzetű idős, beteg és fiatal kábítószerfüggő embereknek nyújtson szakmailag indokolt segítségeket. Munkánk kezdetén kimentünk az utcára és kerestük a rászoruló embereket, és meg is találtuk Őket romos házakban, pincékben, barlangokban, nagyobb köztereken, parkokban, aluljárókban és az erdő széleken. Szinte kivétel nélkül éhesek voltak, ezért vittünk élelmiszert, aztán ruhát, takarót, meleg paplant és bizalmat, emberi kapcsolatokat kezdtünk kialakítani olyan halmozott hátrányokkal élő emberekkel, akik talán sosem kerestek volna fel minket, vagy bármilyen más segélyszervezetet.

Célok

Az Utcafront elsődleges célja az élet védelme, és egy olyan komplex szolgáltatás kialakítása, amely a lehető legszélesebbre tudja tárni kapuit - egy képzeletbeli piramis legalján - és fokozatosan tudja végigvezetni a klienst egy bizalmi kapcsolat kialakulásával az egymásra épülő ellátási formában - a képzeletbeli piramis csúcsa felé - , amely a társadalmi visszailleszkedés.

Programok felépülése, a komplex, integrált rendszer és kialakulása

Az Utcafront, mint komplex, integrált rendszer fő szintjei:

Frontvonal: utcai megkeresés, krízisellátás, mobil program.

Ellátás, munka a kliensekkel: szállás lehetőség, közösségi ellátás, foglalkoztatás.

Integráció: félutasházak.

2001-ben elindult az utcai megkereső szolgálat, amely program feladata volt megkeresni ezeket az embereket, utcákon, parkokban, barlangokban, erdőkben, és a rendszeres kapcsolattartással kialakítani egy olyan bizalmi viszonyt, segítő-kliens kapcsolatot, amely lehetővé teszi a további segítést, közös munkát, motiválást, ily módon pedig ezeknek az embereknek a bevonását az ellátórendszerbe. Az utcai megkereső szolgálat időközben kiegészült egy Utca 2 csapattal is, továbbá szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű programmal - Mobil tűcsere program, amely programnak az alapszolgáltatásokon túl a legfontosabb célja a bizalom kiépítése a szolgáltatást igénybe vevők körében, ezáltal pedig biztosítva a lehetőségek felkínálásának az esélyét, hogy amennyiben készek a változásra, változtatásra, legyen hova fordulniuk.

A következő fontos esemény az Utcafront életében 2004-ben az volt, amikor egy, a Fővárostól határozatlan időre rendelkezésünkre bocsájtott egykori tanműhely falai között megnyitottuk szálláshelyeinket a kőbányai Bánya utca 1 alatt. Az Utcafront Menedék kezdetben 25, később 50, majd 100 fő befogadását teszi lehetővé éjjeli menedék és nappali melegedő formájában. A menedékhelyet úgy alakítottuk ki kezdettől fogva, hogy az utcán megkeresett szenvedélybetegeket éppúgy be tudjuk fogadni, mint az idős beteg, magukra maradt hajléktalanokat, azokat az embereket, akiknek lakhatásuk megoldatlan maradt az ellátórendszer kiépülésével is, hiszen ezek az emberek a szenvedélybetegségüknél fogva olyan speciális igényűek, amely igényeket csak egy speciális szakmai gárda és szemlélet képes hatékonyan ellátni. Munkatársaink egy olyan multidiszciplináris csapatot alkotnak, amelyek tagjai között megtalálható szakképzett ápoló, szociális munkás, teológus, közösségi szociális munkás és felépülőben lévő, sok éve szermentes, józan szenvedélybeteg is.

A szállásunkon fogadott emberek tehát döntően az utcai megkereső programok és a szenvedélybeteg részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás által behozott emberekből állnak, amely programok évi rendszerességgel kiegészülnek a téli krízisidőszakban működő krízisautó működtetése programunkkal, amelyet a Menhely Alapítvánnyal együttműködésben végzünk rendszeresen.

Az ellátási rendszerünk másik fontos pillérévé váló program a szenvedélybetegek közösségi ellátása 2008-ban indult. A szakmai szempontból igencsak kiemelkedő munkát végző kollégáink feladata a rendszerbe bekapcsolódó kliensekkel való szociális munka, egyéni esetkezelés, közösen meghatározott célok, feladatok megvalósítása, a továbblépés elősegítése. Ezen a ponton gyakran vesszük igénybe társszervezetek, elsősorban kórházak és rehabilitációs intézmények szolgáltatásait is, hogy onnan visszatérve fogadni tudjuk őket újra reintegrációs félutasházainkban.

Mára már fontos eleme lett az Utcafront ellátásának a közfoglalkoztatási program is. 2014-ben az Állam által támogatott közfoglalkoztatási programnak köszönhetően 30-50 fő részére munkát is tudunk adni. A programot a X. kerületi Önkormányzattal és a Kőkert Kft-vel együttműködésben valósítjuk meg.

Az Utcafront képzeletbeli piramisának csúcsán a reintegrációs házak állnak, Miskolcon egy női lakóotthon, Debrecenben pedig a férfiak által igénybe vehető félutasház. A lakóotthonok a társadalmi visszailleszkedést segítik elő, ahol a lakók önállósága jelentősen nagyobb, ugyanakkor az elvárás is magasabb velük szemben. Feladatuk a munkakeresés, előtakarékosság, és a szermentes, absztinens életmód megtartása és fenntartása ajánlottan önsegítő csoportokon való részvétellel, védett munkahely és közösségi programok biztosításával.

 

Az Utcafront tevékenységéről, további részletek annak honlapján, a www.utcafront.hu címen találhatók.