X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EMBERKERESKEDELEM ELLENI KÜZDELME 2013-BAN

 

A Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni harcának egyik célja, hogy az áldozatokat kimentse kiszolgáltatott helyzetükből, és segítse visszailleszkedésüket családjukba, lakókörnyezetükbe, a társadalomba. A reintegrációt védett házak létrehozásával és üzemeltetésével valósítja meg a szervezet. További fontos cél a prevenció, főként a fiatalok tájékoztatása az emberkereskedelem veszélyeiről. Ezt országszerte előadások tartásával, képzésekkel kívánja elérni a szervezet. 2013-ban több mint 1500 fiatal számára tartottak a szeretetszolgálat munkatársai prevenciós előadásokat.

 

 

2013-ban második félévében ezzel kapcsolatos tevékenységek közé tartozott többek között „Az Emberkereskedelem Áldozatai Integrációjának Elősegítése és Javítása” című projekt, amelyet a Szeretetszolgálat és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) rendezett. A workshop a FIIT (Foster and Improve Integration of Trafficked Persons) című, az Európai Unió öt tagállamában – Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Magyarország és Olaszország – megvalósított projekt magyarországi záróeseménye volt. A rendezvényen a projekteredmények bemutatásán túl megvitatásra került, hogy hogyan lehetne jobban összehangolni a külföldön kizsákmányolt áldozatok hazatérésekor a Magyarországon rendelkezésre álló szolgáltatásokat, valamint javítani a koordinációt a célországokban működő asszisztenciát nyújtó szervezetek és hazai partnereik között.

 

 

Fontos figyelemfelhívó akció volt a Szeretetszolgálat által szervezett emberkereskedelem elleni megmozdulás, a békés kerékpáros demonstráció is, melyet az A21 nemzetközi szervezettel karöltve valósult meg októberben.

Az A21 tízfős csoportja Szófia és London között kerékpározott végig a kelet-európai emberkereskedelem fő útvonalán. A fővárosi szakaszon száz magyar kerékpáros csatlakozott a nemzetközi csapathoz köztük Révész Máriusz országgyűlési képviselő, Vujity Tvrtko riporter és Zsolnay Gyöngyi válogatott kosárlabdázó. Az eseményen beszédet mondott Simonné Dr. Berta Krisztina, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, nemzeti koordinátor, Németh Ágnes az Országos Rendőrfőkapitányság képviselője és énekelt Lindz West angol rapper, aki dalszövegeivel elkötelezetten küzd az emberkereskedelem ellen.

 

 

A Szeretetszolgálat több tucat áldozat biztonságos szállításáról, mozgatásáról, pszichoszociális és lelki segítségnyújtásáról gondoskodott 2013-ban. A programban hat budapesti munkatárs vett részt, négyen a szállítás és biztosítási feladatokat látták el. A shelter házainkban speciálisan képzett szociális munkások, valamint eseti megbízással pszichológus és pszichiáter, valamint lelki segítő látta el az áldozatokat. Az év végére az új objektum teljes kihasználtságot ért el. Egy másik objektumunkban is tucatnyi felnőtt nő kapott ellátást. A szeretetszolgálatot egyre több külföldi szervezet, valamint a hazai Rendőrség keresi meg, hogy férfi áldozatoknak is segítséget nyújtson. Ezen túl szolgálatunk munkatársai országszerte segítették olyan női áldozatok reintegrálását, akiket nem volt szükség hosszútávú bentlakásos ellátásban részesíteni, esetenként ideiglenesen rövid távra helyeztük el őket a krízis intervenciós központunkban és a shelter házakban. Ezen felül a Szeretetszolgálat számos esetben családon belüli erőszak áldozatainak nyújtott segítséget; biztonságos szállást nyújtott és gyermekelhelyezés ügyekben járt el kliensei javára itthon és külföldön.

2013-ban hazánkba látogatott az olaszországi Velence városi önkormányzatának emberkereskedelem ellenes részlege, hogy együttműködési tárgyalásokat folytassanak a Baptista Szeretetszolgálattal. Három eset kapcsán dolgozott együtt a két szervezet az elmúlt évben.

 

 

Hasonlóképpen három holland szervezet látogatott el Budapestre és folytatott együttműködési tárgyalásokat a Szeretetszolgálattal. Ezen túl a svájci Rendőrséggel alakított ki a segélyszervezet közvetlen kapcsolatot az áldozatok segítése és a hatékonyabb információáramoltatás érdekében. Fontos lépés volt a Wolf kőbányai polgárőrséggel megkötött együttműködési megállapodás is, a polgárőrség az áldozatok biztosításában, védelmében nyújt segítséget a Szeretetszolgálatnak és szükség esetén eszköztárát is rendelkezésre bocsájtja.

 

A Baptista Szeretetszolgálat szeptember 1-jén indította el magyar-osztrák határon átívelő egy éves projektjét LUCIA néven.

A segélyszervezet novemberben készített elő egy általános megállapodást az ORFK-val az áldozatok ellátása, a nemzetközi együttműködés elősegítése a különféle országokkal, és a hatékonyabb információáramoltatás érdekében. Az együttműködés eredményeképpen már az előkészítés időszakában közvetlen kapcsolatot alakítottunk ki a Holland Rendőrséggel az ORFK jóvoltából. A Külügyminisztérium konzuli főosztályával is történt megbeszélés a konzulok szélesebb körű tájékoztatásának előkészítéséről, amelyet 2014-ben tréning formájában valósít meg a szervezet.

 

Lap tetejére