Az ország legszegényebb vidékein a legolcsóbb, legrosszabb minőségű vegyszerekből készült drogokat használják, ez különösen veszélyessé teszi őket. A Baptista Szeretetszolgálat ezért különös hangsúllyal végzi feladatait Kelet-Magyarország elmaradott régióiban, az úgynevezett szegregátumokban. Tőkés Tibor – aki 1997 óta foglalkozik szenvedélybetegekkel – Gyerekszemmel címmel tart prevenciós foglalkozásokat olyan fiatalok részére, akik valamilyen módon érintettek: „rendellenesen működő” családokban élnek.

– Milyenek az érintett családok? Mit jelent a rendellenes működés?

– Azokon a településeken, ahová munkatársaimmal együtt eljárunk, maga a környezet is szenvedélybeteg. Azaz ha konkrétan egy adott családban ez nem is legküzdhetetlenül súlyos probléma, a szenvedélybetegség valamelyik fajtájának: a gyógyszer- vagy kábítószerfüggésnek, az alkoholizmusnak, a különböző pszichiátriai betegségeknek a jelenléte a mindennapokban a gyerekek számára valamilyen fokú traumatizáltságot, a családok számára rendellenes működést jelent. Ezzel pedig nekik meg kell küzdeniük: rajtuk igyekszünk segíteni. A társadalmi javakhoz való hozzáférés számukra sokkal nehezebb és elég nagy segítségre szorulnak már csak emiatt is, és ebből frusztráltság fakad. Ha pedig megjelennek a pszichoszociális problémák a környezetükben, az mindenképpen erős hatást gyakorol rájuk. A gyerekek erre csak egyféle képpen tudnak válaszolni: tehetetlenséggel, lefagyással, szorongással, tanulási nehézséggel – és bizony önpusztító tevékenységekkel. Ez lehet valamilyen szenvedélybetegség, de lehet ennél sokkal rosszabb is. A megküzdés mértékén múlik, hogy későbbi életükben ebből mennyi látszódik majd. Van, akinél semmi, de a testvére például már drogfüggő lesz.

– Miként tudják felkészíteni őket a nehézségekre?

– Játékos problémamegoldással. Négyféle ilyen játékunk van: ezek a szenvedélybetegségekkel, az érzésekkel, az öngondoskodással, valamint az önértékeléssel kapcsolatosak. Plasztikus, azaz megfogható, lerajzolható, megérinthető játékokról van szó. Nem az történik, hogy megjelenik közöttük egy drogpreventor, aki csak beszél, beszél… Az információk játékos formába öntve sokkal jobban megragadnak a fiatal hallgatóság emlékezetében. Megfigyelték, hogy az ilyen veszélyeztetett családokban felnövő gyerekekben a szülők ellentmondásos viselkedése, a hazudozás, az ígérgetés, az agresszivitás mind-mind azt hozza magával, hogy verbális módon nagyon kevés újdonságot fogadnak be. Ezért használunk olyan tanulási módszert, amely sokkal kreatívabban közvetíti az információt.  Ilyen játék például a szerencsétlenségkerék is.

– Az például mivel köti le a gyerekek figyelmét?

– A keréken betűk jelzik a hozzájuk tartozó mondatokat. Megpörgetik a gyerekek, és valahol megáll a forgás. Tízféle szerencsétlenséget különítettünk el, és ahol megáll a kerék, a csoportnak arra vonatkozóan kell kidolgoznia a megoldást. Szerencsétlenségnek számít például az ok nélküli kiabálás, a fizikai bántás, vagy az, ha valaki eszméletlenül fekszik a földön, esetleg a szülő ittasan vezeti az autót. Ilyenkor mit tehet a gyerek? Két csoport dolgoz ki megoldást, ezeket összevetjük és megbeszéljük, eldöntve, melyik a szerencsésebb, majd a végeredmény közösen alakul ki. Ez a játék azért fontos, mert ha valóban bekövetkezik valamelyik életesemény vagy tragédia, a gyerek talán nem lefagyással reagál, ami később számára komoly traumát okozhat, hanem tudja, mit lehet tennie: például átszaladhat a szomszédba segítséget kérni. A másik kedvelt játékunk, hogy nehéz kövekkel töltünk meg egy hátizsákot. Ezek a kövek szépen le vannak festve, és érzések vannak ráírva. Minden gyermeknek körbe kell vinnie a termen, ha nehéz, akkor húzhatja a földön is. Aztán kibontjuk a zsákot és mindenki kivesz egy követ, majd beszél arról az érzésről, ami rá van írva: a félelemről, a dühről, a szorongásról. Ezeket aztán jól kibeszéljük, s ezzel megosztjuk egymással az érzéseinket. Aztán körbe viszi mindenki az üres táskát, hogy érezze milyen könnyű, milyen, amikor kitettünk belőle mindent.

– Fogékonyak az ilyesmire a gyerekek?

–  A nagyon fiatalok könnyen megnyílnak, de később, hatodikban, hetedikben, nyolcadikban változik ez, akkor már inkább eltemetik az érzelmeiket a gyerekek. Jellemző, hogy ahol problémák jelentkeznek, ott mindkét fajta érzelmet: a jót és a rosszat is megpróbálják eltemetni, de általában csak a jót sikerül. Úgy tartja a szakirodalom, hogy a negatív érzések maguktól a felszínre törnek, miközben sikerül eltemetni a szeretetet, s ezért van az, hogy – mint mondják a pszichiáterek --, valaki nem fér hozzá később sem a pozitív érzéseihez. Programunk azt segíti, hogy a gyerekek megtanulják feltárni a pozitív érzéseiket is. A program rávezeti a gyerekeket, hogy keressenek egy számukra biztonságos személyt: lehet az egy rokon, vagy egy tanító az iskolában. Nem arról van tehát szó, hogy mi, szociális munkások vagyunk a megváltók, de legyen valaki, akiben a gyermek megbízik, akinek el tudja mondani, ha valamilyen gondja van. A gyereket nem érdekli, mekkora a tudásod, csak az, hogy az mennyire fontos neked. Ezt a kaliforniai Jerry Moe írta le a Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről című könyvében. Egy kliense, aki alkoholizmussal küzdött, 20 évvel később felhívta telefonon, aztán a kislánya is ott volt a vonal végén. Jerry megkérdezte a kislányt, mire emlékszik a programból, amelyben részt vett. Arra emlékezett a legjobban, mennyire fontos volt Jerry-nek, a szintén rendellenes működésű családból jövő felnőttnek az, hogy a kislány megértse a program lényegét.

– Milyen folyamatok mennek végbe egy gyermekben, ha a családjában szenvedélybetegség következményeivel szembesül?

– Megfigyelték, hogy a szenvedélybeteg családban felnövő gyerekek magukra veszik a szülők problémáit. Amikor például két szülő összeveszik a gyerek házi feladatán, majd a férfi mérgében elmegy a kocsmába, a gyerek úgy érzi, ő okozta mindezt. Pedig nem szabad befolyásolnia a helyzetet, gyereknek kell maradnia, gyerekként kell élnie, nem akarhatja a család hajóját egyenesbe hozni, mert az nem az ő dolga. Az egy orvos, vagy rehabilitációt végző képzett személy feladata, hogy meggyógyítson egy szenvedélybeteget. Fontos, hogy a gyerek tanuljon meg gondoskodni magáról és ossza meg az érzéseit, ne temesse el azokat, és egészséges döntésekre jusson önmagával kapcsolatban. És tanulja meg szeretni önmagát: angolul ezt többnyire úgy mondják, hogy tanulja meg ünnepelni magát. Ez egyébként ránk, felnőttekre is ugyanígy vonatkozik.