AKTUÁLIS HÍREINK
Életet mentett a szociális munkás
Vác – A Baptista Szeretetszolgálat házi segítségnyújtó szolgálatának munkatársai egy idős asszony életét mentették meg január 9-én, hétfőn Vácott.
A baptista szállásokon folyamatosan fogadják a hideg elől menekülőket
Budapest – A rendkívüli hideg rendkívüli intézkedéseket követelt a Baptista Szeretetszolgálattól, amely hat éjjel-nappali fővárosi intézményében közel ezer hajléktalan léthelyzetben élő embertársunkról gondoskodik. A segélyszervezet minden szállója, menedékhelye létszámon felül is fogadja az érkezőket, senkit sem utasítanak el. Az elmúlt napokban jelentősen nőtt az adományok mennyisége, ám még mindig nagy szükség van ételre és meleg holmira!
Senkit sem küldenek el a baptista intézmények!
Budapest – Rendkívüli hideg napok következnek, akár mínusz 20 fok alá is süllyedhet éjszakánként a hőmérséklet, amely viharos széllel, hóval párosulhat. Ilyenkor a hajléktalan léthelyzetben élő emberek sokkal inkább veszélyben vannak, mint máskor, a segítség életeket menthet. Nagy szükség van adományokra is!
Tehetségműhely a kisújszállási baptista iskolában
Kisújszállás – A Baptista Tehetségsegítő Tanács művészeti műhelyének rendezvényeként az elmúlt év végén sikeres szakmai napot rendeztek a kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskolában.
Köszönöm, szeretetszolgálat!
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatóságának munkatársai 2016-ban is egész évben járták az ország legszegényebb vidékeit a Nyírségtől Tolnáig, Békéstől Baranyáig annak érdekében, hogy segítsenek a rászorultakon. Nagyon sok helyre, nagyon sokaknak küldtek csomagot, vagy más módon nyújtottak segítséget. Az alábbiakban az igazgatósághoz érkezett levelekből idézünk.
Food Distribution in Kőbánya
Budapest – Hungarian Baptist Aid surprised around fifty families in need to help their start of the new year.
Élelmiszerosztás az újév jegyében Kőbányán
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat december 30-án, pénteken közel félszáz nehéz sorsú családot lepett meg azzal a szándékkal, hogy kellemesen teljenek számukra az újév első napjai.
Valami új született
Budapest - Az előttünk álló 2017-es esztendő a reformáció emlékéve lesz. Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke ennek jelentőségéről osztja meg gondolatait.
Aloha, Vaiana!
Sárosd – A Csendes-óceán szigetvilága számos csodát rejt, egyedülálló szépségének nincs párja a világon. A Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével és a Cinema City pályázatával egy másodikos osztálynak egészen egyedülálló módon sikerült betekintést nyernie e szemkápráztató világba.
Az Utcafront várja az adományokat!
Budapest – Bár az utóbbi napokban enyhült az idő, nem szabad megfeledkezni arról, hogy télen a hajléktalanok sokkal inkább ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mint máskor. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai arra hívják fel a figyelmet, hogy szükség lenne pokrócokra, kabátokra, hálózsákokra, téli cipőkre, zoknikra, kesztyűkre, nadrágokra és pulóverekre. A felajánlások ügyében Kalló Zoltánné várja az értesítéseket az utcafront@baptistasegely.hu címen, vagy a 06-1-2609855-ös telefonszámon.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150